A levendula múltja és jelene a Tihanyi-félszigeten

Az ajakosvirágúak családjába tartozó levendula (Lavandula angustifolia) őshazája a Földközi-tenger melléke, hazánkban nevezik keskenylevelű levendulának, francia levendulának, szagos levendulának vagy orvosi levendulának is. A növény alacsony termetű félcserje, ágai földtől elágazók, fásodók, tövüknél igen könnyen letörnek. Levelei és virágai kis olajtömlőket tartalmaznak, itt gyűlik a "levendulaolaj".

 A magas illóolaj-tartalmú levendula jótékony hatásait évezredek óta ismerik. A rómaiak fürdővíz illatosítására használták. Lippai János 1664-ben kiadott "Posoni kert" című művében így sorolja a levendula jótékony hatásait:

 

"... hanem főmosni való lugnak és ferdőnek igen jó, mert megerősíti  ...az embernek lankadt agyagvelejét, a főfájást is elüzi, sőt minden hideg nyavalyáját annak elveszti, ugymint a szédelgést, gutaütést, álmos betegséget, görcsöt, reszketést, contractuát és bénaságot. A hideg gyomrot megmelegíti, a szeleket elszéleszti, a vizelletet kiüzi, megnyitja a megrekedt máját és lépit embhernek. Mindezek a nyavalyák ellen vegyen az ember spikinárd és levendula füvet virágjával együtt, főzze meg borban vagy vízben, és abból igyék egynéhány nap egymás után. Hasonló ereje vagyon az égett vizének (v. i. alkoholos párlatának) és olajának, aki ezen a vizen felül lebeg, kinek legerősebb szaga van. Ha ezen füveket ecetben megfőzik, avagy olajukat a fájó fogon tartják, elveszi a fájdalmat. Ha abból csinált égett borból, aki elvesztette szavát, a szájába veszen egy keveset, megjön a szava. A szivdobogást is elveszi, ha fahéjat és szegfüvet tesznek hozzá s ugy élnek vele."

 

Az elmúlt mintegy százötven évben hazánkban is általánosan ismert és alkalmazott gyógynövény lett. Krúdy Gyula Álmoskönyvében olvashatjuk: "Ha álmunkban levendula illatot érzünk, egy kedves élmény emlékét idézzük fel". Ennél persze több dologra használták ebben a korban a levendulát: Rovarűző hatását kihasználva, kis zsákokba varrva ruhásszekrénybe tették, hogy távol tartsa a molyokat. Ismert volt általános fertőtlenítőszer gyanánt, de a frissen mosott ruhát is illatosították vele.

Rapaics Raymund: A magyarság virágai (1932) című könyvében olvashatjuk:


"A mult században szerte európában lavandulás asszonyok hordták a városokba a lavandulát és hangos dicsérettel kínálták a városi népnek. Ez a szokás francia eredetű s valószínűleg Montpellierből terjedt el. Bécsen át eljutott Magyarországba is. Némelyik potpourrihoz használták fel a lavandulát, mások egyszerűen a fehérneműt őrző szekrénybe rakták. Így legalább a régi molyűző füveket is pótolta. Még ma is megjelennek június végén a budapesti utcákon a lavandulás asszonyok és ma is a régi buzgalommal kínálják a kertjükben nevelt lavandulát. A budai hegyekben itt-ott még most is akad az ember olyan helyekre, ahol néhány tő lavandula beszél elmult idők boldogságáról. Talán kertben volt, talán szellőben, de a szőlőt elvitte a filokszéra, a kertet valami rossz vállalkozás, nem maradt az egészből más, mint a lavandula."

 

A Tihanyi-félszigetre is ebben a korban került a levendula. Bittera Gyula - európai hírű gyógyszervegyész, gyógynövény-szakértő - 1924-ben telepítette az első ültetvényt a  Csúcs-hegy oldalában,  az apátságtól bérelt mintegy 20 hektárnyi területre. Az első sikerek láttán további jelentős telepítéseket végeztek, Tihanyban kialakult a levendulatermesztés kultúrája. A termesztés célja az illóolaj - a levendulaolaj - előállítása volt, melyet a virágzás idején learatott levendulából a közeli Külső-tó partján lepárlással nyertek.

A lepárló zárt tartályába a levágott levendulavirág került, ide áramlott a gőzfejlesztő által előállított forró gőz. A gőz magával vitte az illóolajat a másik tartályba, ahol aztán a hűtővíz között kanyargó csőkígyóban lehűlt és megint folyadékká vált. A cső végén található gyűjtőedénybe aztán kicsepegett a vízzel kevert levendulaolaj. Szerencsére az olaj könnyebb a víznél, ezért annak felszínén jól látható módon elkülönülve úszik. Már csak le kellett engedni a vizet az olaj alól, s a "nyers" levendulaolaj készen állt a további szűrésre, tisztításra.

A tihanyi levendula illóolajtartalma, annak minősége túlszárnyalta a francia ültetvények eredményeit. A termelt mennyiségre jellemző, hogy az árutőzsdén jegyezték tihanyi levendulaolajat. (régi ültetvény képek). Bittera Gyula elsőként Kaposváron, majd Budapesten, a Hungária körúton létesített illóolaj-gyárat, a tihanyi levendulaolaj további finomítása is itt történt.

 

A tihanyi levendulások történetének csaknem vége szakadt az 1950-es években: jelentős részüket kivágták, a Csúcs-hegy oldalában megmaradt és magára hagyott ültetvényt pedig jórészt visszahódította a környező erdő. A jelentősen becserjésedett, beerdősödött öreg levendulást az 1990-es évek közepén kezdtük ismét művelésbe vonni, s ezzel megmenteni az utókor számára. Azokon a területfoltokon, ahol még sok levendula élt, visszaszorítottuk a cserjéket és fákat, s azóta ismét sor kerül a levendula aratására és hasznosítására is az első ültetvények helyén. Gyönyörű látvány a június-július fordulóján lila tengerként hullámzó levendulás a Csúcs-hegy oldalában.

Ma is élvezhetjük a tihanyi levendulaolaj jótékony hatását, űzhetjük vele a rovarokat, kezelhetjük szúnyogcsípéseinket, izom vagy ízületi fájdalmainkat, náthánkat és fejfájásunkat, vagy alhatunk egy jó mélyet, ha néhány cseppet a párnánkra cseppentünk belőle. Váljék mindenkinek egészségére!